Róma legnagyobb ellenfele

„Krisztus előtt 218-ban Hannibal elindult [...] átkelt az Ebrón és a karthágói hadsereg által mindaddig nem ismert Pireneusokon. Átkelt a Rhone-on, majd az Alpokon. Semmilyen összeköttetése sem volt Spanyolországgal, sem Karthágóval. [...] Soha nagyobb, szerteágazóbb tervet ember nem hajtott végre.” Napóleon „Tizenhét megjegyzés a Gondolatok a hadművészetről című könyvhöz” néven ismert írásában nyilatkozott ilyen elismerően Hannibal alpesi útjáról, az ókor legismertebb „téli hadjáratáról”. (Kiérdemli a „téli” jelzőt, mivel legdöntőbb szakaszának végrehajtása már télre esett.)

De miért választotta a karthágói hadvezér az Alpokon történő átkelést Róma elleni háborúja megindításához?

 

Róma rettegett ellenfele: Hannibal

Stratégia és taktika

A Kr. e. 218-tól 201-ig tartó ún. II. pun háborúban Hannibal elsőrendű stratégiai célja Róma nagyhatalmi pozíciójának megszüntetése, az általa vezetett itáliai föderáció felbomlasztása volt. Ezt követte volna a Róma által az I. pun háború során Karthágótól elvett területek visszaszerzése. E stratégiai cél elérése érdekében a háború hadszínteréül Itáliát kellett választania, és erőinek koncentrálásával ott mérni csapást ellenfelére.

Ezzel szemben Róma Afrikába kívánta visszaszorítani a karthágói ambíciókat, és azokat ott is csak erősen korlátozott mértékben hagyta volna érvényesülni. Ehhez viszont nem csupán Itália biztonságáról és Hannibal leveréséről kellett gondoskodnia, hanem Karthágó városát is közvetlen fenyegetésnek kellett kitennie.

A vázolt stratégiai célok indokolták a két fél által kidolgozott taktikát.

Hannibal a mai Spanyolország területén összpontosította legütőképesebb csapatait, és legfőbb gondja az volt, hogyan juttassa ezeket Itáliába. Mivel Szardínia és Korzika szigete római kézen volt, [...] egyedüli megoldásként a szárazföldi menetelés maradt. [...] A mai Spanyolország földjéről kiindulva öt és fél hónap alatt, a Pireneusokon és az Alpokon átkelve, 1600 kilométert tett meg seregével, mígnem 218 telén kijutott a Pó völgyébe.

A rómaiak más taktikát követtek. Ők megosztották erőiket. Egy sereget a Pó völgyébe küldtek, hogy a csak nemrég levert gallokat elriasszák a lázadástól, így biztosítva észak felől Itália biztonságát. A második sereget Hannibal ellen menesztették, míg a harmadik sereg Szicíliába vonult, hogy adandó alkalommal átkeljen Afrikába, és Karthágót saját földjén támadja meg.

A pun sereg és a római had manőverei felvetették az időtényező fontosságát. Hannibalnak előbb kellett Itáliába érkeznie, mintsem a Szicíliába igyekvő római sereg átkelhet Észak-Afrikába. Ezért elkerülte az ellene küldött Scipio legióit, és átkelt a Pireneusokon. Majd nagyjából a mai Perpignan- Narbonne-Montpellier vonalon haladva, a Rhone-delta előtt északra fordult, és valahol a mai Avignon táján átkelt a folyón. Hannibalnak ismeretlen terepen, utánpótlási bázisától elszakítva és vállalva a télre forduló időjárás veszélyeit, minél gyorsabban el kellett érnie a Pó völgyét. 12 ezer embert vesztett a folyón való erőszakos átkelés során, de előtte állt az út az Alpok meredélyei felé.


Átkelés az Alpokon

38 ezer gyalogos és 6 ezer lovas mellett 37 elefánt vágott neki a folyótól keletre kanyarodva az Isara (mai Isere) völgyébe vezető útnak. Az Isere völgyében az allobroxok kelta népe élt, [...] akiktől élelmiszert és meleg ruházatot kapott katonái számára.

 

 

Hannibal és serege elefántok hátán kel át az Alpokon

„Az élelemmel és ruházattal ellátott pun sereg ezután „tíznapos menetelés során mintegy nyolcszáz stadionnyi (kb. 148 km) távolságot tett meg a folyó mentén, majd elindult felfelé, az Alpok gerince felé...”
(Polübiosz, III. 50,1. - Muraközy Gyula fordítása.)

Ezután kilenc napon át tartó, a hegyvidéki lakókkal való fegyveres összecsapásokkal tarkított hegymászás vette kezdetét az Isere-be délről csatlakozó Arc völgyén felfelé, a mai francia-olasz határ irányába. [...]

„A kilencedik napon - folytatja Polübiosz - végül Hannibal feljutott a hágóhoz. Itt két napig időzött, egyrészt hogy a fáradt katonák kipihenhessék magukat, másrészt hogy bevárják a lemaradtakat [...] A hegyeken már igencsak megnövekedett a hótakaró, mert közeledett a Fiastyúk lenyugvása [...] Az elmúlt télről itt maradt hórétegre terült rá az új hótakaró, amely még puha volt és nem eléggé vastag, úgyhogy könnyen belesüppedt a lábuk. De ha a lábuk ezen áthatolva ránehezedett az alsó hórétegre, azon már nem tudtak állva maradni, hanem mindkét lábuk kiszaladt alóluk, és éppúgy felbuktak, mint az, aki sík vidéken sáros, csúszós talajon próbál járni [...] Új-Karthágóból az út öt hónapig tartott, az Alpokon való átkelés pedig tizenöt napig.” (III. 54-56.)


Hol és hogyan?

Hannibal serege október utolsó napjaiban érte el az Alpok azon hágóját, amelyen az átkelést végrehajtották. Az átkelés legnehezebb szakasza tehát a legzordabb időjárási körülmények között ment végbe. A mediterrán embernek szokatlan hideg ugyancsak megviselhette a pun sereget, amelyben nagy számban voltak észak-afrikai harcosok is. Ők korábban nemigen láttak havat, és a még az edzett európainak is szokatlanul kemény megpróbáltatást persze még nehezebben viselték. Mindezt számításba kell vennünk ahhoz, hogy megértsük, miért került az Alpokon való átkelés újabb 20 ezer ember életébe.

De melyik hágón kelt át Hannibal? A Mont-Cenis térsége volt az átkelés helye - ebben a szakirodalom nagyrészt egyetért. Itt azonban három hágó is számításba jöhet: a Kis-Mont-Cenis, a Clapier és a Savine-Coche. Ezek mindegyike kb. 2500 méter magasságban húzódik. Az antik leírások által ránk hagyományozott képnek - a tudomány mai állása szerint - a 2482 méter magasságban található Savine-Coche felel meg leginkább.

Az átkelés útvonalának pontosítása mellett a hadjárat másfajta kultúrtörténeti vonatkozására is fényt deríthetünk. Vajon miféle téli öltözékkel szolgálhattak az allobroxok a didergő hegymászóknak?

A kelták téli öltözékét főként római források alapján ismerjük. A kelták télen hosszú, térdig, olykor bokáig érő, sokszor bőrből készült nadrágot (braca) viseltek. Nehéz gyapjúszövetből varrták a birrust, a csuklyával ellátott, kétoldalt félkör alakú kabátot, amelyet elöl csat fogott össze, és amely a nyakat egy V alakú kivágás révén szabadon hagyta. Sötét gyapjúszövetből készült az ugyancsak csuklyás cucullus, az ujjatlan felsőkabát, amely nagyjából mellközépig ért. Elöl lukakba fűzött zsinórok fogták össze a két szárnyát. A caracallus csuklyás, ujjatlan felsőkabát volt, amit vastag gyapjúból állítottak elő. [...] Ilyen, illetve hasonló ruházattal láthatták el Hannibal harcosait azok a kelták, akik jól tudták, milyen iszonyú megpróbáltatások várnak az Alpokba készülő seregre.

Az Alpok felé hispán földről 58 ezer ember indult el, Itáliába csak 26 ezer érkezett meg. De az idővel történő versenyfutást Hannibal nyerte. [...] Napóleon nem véletlenül dicsérte Hannibalt az alpesi áttörésért. Tőle tanulta meg, hogy Itália az Alpok felől a legsebezhetőbb.



Hannibal


Hannibal Kr. e. 247 körül született. Atyja az egyik legelőkelőbb karthágói nemzetség, a Barkida klán tagja, Hamilkar volt. A Kr. e. 264 és 241 között a rómaiak ellen vívott I. pun háborúban bizonyította kimagasló vezéri képességeit. A vesztes háború után ő verte le a karthágói zsoldosok lázadását, majd 238 után az ő irányítása alatt foglalta el a pun állam Hispánia nagy részét, hogy az így nyert erőforrások segítségével újabb háborút kezdeményezhessenek Róma ellen.

Hannibal 9 évesen követte atyját a hispániai harcmezőkre. Kamasz fiúként az Ibériai-félszigeten megtanulta a hatékony lovasroham szervezését, az ellenség lesből történő megtámadásának fortélyát, az ellenfél számára váratlan manőverek végrehajtását, a folyón történő erőszakos átkelés lebonyolítását és a természeti akadályok, így a meredek hegységek gyors leküzdésének módját. Atyja halála után visszament Karthágóba, hogy megismerje hazája politikai viszonyait. Csak 224-ben tért ismét Hispániába, ahol sógora halálát követően a hadsereg őt választotta parancsnokává.

Hannibal ezután mindent a Róma ellen tervezett hadjárat előkészítésének rendelt alá. Úgy gondolta, hogy Hispánia emberanyagával felduzzasztott és az ottani nemesfémbányák kincsei révén magas szinten felfegyverzett seregével képes lehet Róma nagyhatalmi állásának megszüntetésére. 218-ban kezdetét vette a II. pun háború. Hannibal seregével az Alpokon átvonulva betört Itália földjére (lásd cikkünket!), és a félszigetet bő másfél évtizedre hadszíntérré változtatta.

Több vereséget mért a rómaiakra, ezért 217-ben Fabius Maximus római dictator Hanniballal szemben a felperzselt föld taktikáját választotta, kerülte a nyílt összecsapásokat a karthágóiakkal. A római kormányzat végül 216-ban, körülbelül 80 ezer katonával, az apuliai síkságon, Cannae városa mellett letáborozó Hannibal ellen vonult. A cannaei csatában Hannibal 50 ezer harcossal bekerítette és nagy veszteségeket okozva legyőzte a számbeli fölényben lévő rómaiakat.

 

A vereség hatására a római hadvezérek Hispániára és Szicíliára helyezték katonai tevékenységük súlypontját. Így akarták megvalósítani Hannibal stratégiai elszigetelését, míg Itáliában elhárító harcra szorítkoztak. A hadiszerencse hamarosan a rómaiak mellé állt. Cornelius Scipio 207-re megtisztította Hispániát a pun seregektől. Capua és Tarentum mellett egyre több itáliai város tért vissza az élelemhiány miatt meggyengült punoktól Róma szárnyai alá. 204-ben Scipio partra szállt Észak-Afrikában, és közvetlenül Karthágót fenyegette. Hannibal kénytelen volt elhagyni Itáliát. Seregét visszavitte Karthágóba, és 202-ben a zamai csatában összecsapott Scipio hadával. A változatos csatában Hannibal vereséget szenvedett Scipio hadától. A II. pun háború Róma győzelmével zárult.

Hannibal 196-ban az állam élén álló két főtisztviselő, a suffes egyikévé választatta magát. Célja az volt, hogy hazáját ismét képessé tegye egy Róma elleni háború megvívására. Politikai ellenfelei azonban feljelentették őt Rómában, és ezért menekülnie kellett. Kalandos úton III. Antiokhosz szeleukida uralkodóhoz menekült.
Hannibal néki ajánlotta fel hadvezéri tudását.
A 192 és 188 között megvívott ún. szíriai háborút azonban Róma nyerte, és Hannibalnak ismét menekülnie kellett. Egyes források tudni vélik, hogy Arméniába ment, ahol Artaxiasz király megbízásából elkészítette az új főváros, Artaxata terveit. Mások szerint Kréta szigetére vette útját, és ott húzta meg magát egy ideig. A 180-as évek közepén aztán új harcok reménye csalta ismét Kis-Ázsiába.

I. Prusziasz, a Márvány- és Fekete-tenger déli partján húzódó Bithünia királya megtámadta Pergamont, Róma leghűségesebb kis-ázsiai szövetségesét. Hannibal felajánlotta szolgálatait Prusziasznak, aki hajóhadát rendelte Hannibal alá.
A pun vezér a számára szokatlan feladattal is sikeresen megbirkózott. Ám a szárazföldön a pergamoni had győzött, és Hannibal egy Libüssza nevu tengerparti faluba vonult vissza.
Kr. e. 183-ban Prusziasz udvarában járt a római követség, és a Pergamonnal kötendő békeszerződés feltételeinek egyeztetése mellett Hannibal kiadatását is követelte. A Hannibal házát övező titkos föld alatti kijáratok létét valaki elárulta a rómaiaknak. Amikor Hannibal belátta, hogy nem menekülhet, a nála lévő méreggel megölte magát. Így pusztult el az ókor Nagy Sándor és Scipio mellett legtöbbet emlegetett katonai parancsnoka.

Forrás: historia.hu